2011. május 23., hétfő

Epres piskótatekercs

Nagyon sokáig nem ettem piskótatekercset, mert az iskolai menzán kapott fujtós, lekvárral épp hogy megkent ellenben agyonporcukrozott tekercsek rossz emlékeket hagytak. A lekváros verziót most sem szeretem, csak a különböző gyümölcsös vagy csokis krémekkel megkenteket.
A piskóta feltekerésétől meg tartottam, mert mindig úgy gondoltam, biztos össze-vissza törne a tészta. Így hát minden bátorságomat össze kellett szednem, hogy elkészítsem életem első piskótatekercsét. A tészta szerencsére jól sikerült, csak egy helyen repedt meg egy picit, így alaptalannak tűnt eddigi félelmem.



Diós kalács

Korábban vásároltam kipróbálásra egy kalács liszt keveréket, amit a csomagolás szerint kenyérsütőhöz javasoltak, de mindíg halogattam a kipróbálást. Húsvétra szerettem volna, valami töltött kalácsot készíteni, így végre kipróbálhattam a lisztet. A kenyérsütő csak a dagasztást és a kelesztést végezte, a kalács a sütőben sült ki.
Próbáltam már korábban is kalácsot sütni, soha nem sikerült valami jól, (általában nem volt foszlós, és hamar kiszáradt) de ezzel a liszttel most igazán jól sikerült.


2011. május 8., vasárnap

Sült marhahúsos juhtúrós szendvics

Ennek a szendvicsnek az eredeti receptjét a egyik kedvenc (amerikai) gasztroblogomon: a Serious Eats-en találtam. A leírás alapján úgy gondoltam gyorsan el fog készülni, hát nem így lett. Az eredeti receptben nem pácolják a húst, ezért én sem pácoltam. De most azt hiszem egy életre megtanultam, hogy a marhát, amit itthon a piacon árulnak -hiába néz ki jól- bizony pácolni kell. Közel egy óra volt, mire elkészült a belül kicsit rózsaszín és szaftos hús.