2012. január 12., csütörtök

Diós pisztráng kétféle salátával

A karácsonyi vacsora fő fogása ez a diós pisztráng volt, aminek az eredeti receptjét a Kifőztük magazin decemberi számában olvastam Szamócától. Ez volt az első alkalom, hogy pisztrángot készítettem, szerencsére az eredmény mindenkinek nagyon ízlett. Nem csak azért alkalmas ünnepi vacsorának, mert nagyon finom, hanem azért is, mert nem kell emiatt órákat a konyhában tölteni, nyugodtan lehet az időt a családdal/vendégekkel tölteni.
Köretnek én mást készítettem, mint az eredeti receptben volt, mi bécsi krumplisalátával és almás sajtsalátával ettük.
A hal húsa jól leválasztható a gerincérő és a szálkáktól, ezért szálkátlanítás után nyugodtan adtam a kicsiknek is.

A hal hozzávalói és elkészítése:
4 db tisztított pisztráng
10 dkg vaj
2 tojás
15 dkg durvára darált dió
só, bors
citrom

A megtisztított, szárazra törölt halat sóztam, borsoztam és megcsöpögtettem citromlével és egy órát állni hagytam a hűtőben. Utána pedig "bepaníroztam". A felvert tojásba, majd a dióba forgattam. Sütőpapírral bélelt tepsire tettem, és a hűtőbe toltam. Ezt már délután elkészítettem, a halak addig a sütőben vártak a sorsukra, aztán b. 30 perccel vacsora előtt bekapcsoltam a sütőt, és mire mindenki éhes lett, addigra a halak is megsültek.

Az almás sajtsaláta:
20 dkg füstölt sajt (pl. Karaván)
20 dkg edámi sajt
1 kisebb lilahagyma
2 db alma
1 pohár tejföl
1 pohár joghurt
1 ek majonéz
1 tk mustár
1 ek porcukor
1/2 citrom leve
só, bors ízlés szerint

A salátát már előző nap elkészítettem, hogy az ízek összeérjenek. A hagymát csíkokra vágtam, a sajtokat és az almákat pedig felkockáztam.
A mártáshoz összekevertem egy tálban a tejfölt a joghurtot, a majonézt meg a tejfölt, és a többi hozzávalóval ízesítettem, végül beleforgattam a sajtos keveréket és hűtőbe tettem. Időnként átkevertem, hogy a mártás mindenhol érje, így jobb lesz az íze.

Bécsi krumplisaláta:
50 dkg krumpli
1 lilahagyma
3 dl levesalaplé
3 ek. olaj
2 ek. borecet
2 ek. porcukor
só, bors ízlés szerint

Ezt is ajánlatos már előző nap elkészíteni, nem csak azért, hogy összeérjen az íze, hanem azért is, mert a jellegzetes kásás állag eléréséhez állnia kell.
A krumplit héjában megfőztem, majd még melegen megpucoltam és karikára vágtam. A hagymát csíkokra vágtam. Az öntethez én nem főztem külön levest, hanem a szokásos Alnaturás bio levesport használtam: 3 dl forró vízben feloldottam 2 ek. port. A még forró levesbe belekevertem az ecetet, cukrot, olajat, és sóztam borsoztam, majd az egészet a hagymás krumpli öntöttem, és összefogattam. Az öntet éppen, hogy csak ellepte a krumplikat, nem szabad, hogy "ússzon" benne, mart akkor nem lesz végül krémes. Ezt is beraktam a hűtőbe állni, és szintén időnként kevertem rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése