Ismét egy recept a Patricius Borház borfalat versenyére. Ezen a héten a 2008-as Patricius Katinka a főszereplő. Ehhez az édes, késői szüretelésű borhoz, egy friss, tavaszias gyümölcsös desszertet készítettem, úgy hogy a borból is került bele egy kevés.
Hozzávalók:
Piskóta:
6 tojás
6 ek. cukor
6 púpozott ek liszt
1 tk. sütőpor
Zselé:
40 dkg eper
2 ek cukor
2 ek Patricius Katinka
5 db zselatinlap
A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét félig felvertem, majd beleszórtam a cukrot és kemény habbá vertem. Egyenként belekevertem a sárgáját. A lisztet egy külön tálban elkevertem a sütőporral, majd óvatosan a tojáshabba forgattam. 180°C-ra előmelegíttet sütőben 10 perc alatt kisütöttem a piskótát. Amíg a piskóta hűlt, elkészítettem az eperzselét. Az epret leturmixoltam, beleszórtam a cukrot, és egy lábosban elkezdtem egy kicsit melegíteni (de nem forralni), hogy a cukor feloldódjon benne. Mikor a cukor feloldódott, levettem a gázról, belekevertem a Katinkát és hűlni hagytam. A zselatint a tasakon leírtak szerint elkészítettem, és a már kihűlt epermasszába kevertem. 15 percre hűtőbe raktam, hogy elkezdjen kocsonyásodni. Ennyi idő alatt még nem dermedt meg teljesen a zselé.
A piskótából pogácsaszaggatóval korongokat szaggattam, megkentem az eperzselével és eperdarabkával díszítettem.
2012. április 20., péntek
2012. április 13., péntek
Borfalatka II.: Garnélás, aszalt vörösáfonyás kosárkák
Készítettem még egy ételt a Patricius Sárga Muskotályhoz. Úgy gondoltam, érdemes megpróbálkozni egy gyümölcsös mégis sós fogással is, ami jól passzolhat a bor gyümölcsösségéhez. Az aszalt vörsáfonyára két okból esett a választásom. Egyrészt ilyenkor még nincs túl nagy választék friss gyümölcsökből, másrészt a jellegzetes ízű garnélához jól kiegészíti a pikáns aszalt vörösáfonya.
2012. április 11., szerda
Borfalatka: szárított sonkás, bébispenótos háromszögek
Ezeket a sós apróságokat a Patricius Borház által szervezett "borfalatok" versenyre készítettem. Nagyon megörültem amikor megláttam a felhívást a Fűszer és Lélek blogon, mert nagyon szeretem a tokaji borokat és izgalmas kihívásnak érzem, hogy egy adott borhoz készíthetek ételt.
Arra gondoltam, hogy a rétestésztából nem hagyományos módon készítek rétest, hanem háromszög alakú kis csomagokat formázok belőle, hiszen így egyszerűen lehet fogyasztani evőeszköz és akár tányér nélkül is. A zsenge tavaszi bébispenót mellé karakteres szárított sonkát, és illatos friss bazsalikont használtam, ami szerintem jól passzol a borhoz.
Hozzávalók: (4 db-hoz)
2 lap rétestészta
25 dkg bébispenót
2 nagy szelet szárított sonka
1 kis gerezd fokhagyma
1 ek. vaj
4 nagy firss bazsalikomlevél
kevés olaj a lapok kenéséhez
A vajat felforrósítottam a serpenyőben, kicsit megpirítottam rajta az összezúzott fokhagymát és erre dobtam rá a bébispenótot. Mikor a spenót összeesett, lezártam alatta a gázt és belekevertem a bazsalikomleveleket. A bazsalikomot direkt a végén raktam bele, hogy érezni lehessen az ízét.
Egymásra terítettem a két réteslapot, az alsót megkentem egy kevés olajjal. A réteslapot négy egyforma csíkra vágtam. Mindegyik végére halmoztam egy adag spenótot, úgy, hogy bazsalikom is legyen benne. A sonkát négy részre osztottam, és mindegyik spenót kupac tetejére tettem egyet. Ezután a rétescsíkot az egyik sarkánál fogva átlósan ráhajtottam a töltelékre, hogy egy háromszöget alakítsak ki. A háromszög formát végig megtartva "felhajtogattam" az egész rétescsíkot. A kész háromszögek tetejét is lekentem egy kevés olajjal és sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket. 180 °C -ra melegített sütőben 10 perc alatt készre sütöttem.
2012. március 29., csütörtök
Húspogácsa paradicsomszósszal és tésztával
Ennek az ételnek, jobban mondva a húspogácsának a receptje az "Egy falat Olaszország" című szakácskönyvből származik. Olaszországban ezt az ételt eredetileg sok paradicsomszósszal és kenyérrel eszik. Én most ezt egy kicsit átvariáltam, a szószt nem a hús alá öntöttem, hanem tésztát főztem hozzá és arra került a házi paradicsomszószom. Így
2012. március 28., szerda
Rántott csirkecsíkok
Az Actifryban készült rántott hús egy újabb verziója. Joghurtban pácolva, és nem a hagyományos liszt-tojás-prézli bundával készítve. A bundája ezért kicsit más jellegű, nem olyan ropogós mint az eredetinek, az íze viszont nagyon jó.
2012. február 29., szerda
Szülinapi emeletes "maci barlang" torta
Ezt a tortát Réka negyedik születésnapjára készítettem. Az egyik kedvenc mesekönyvében a kislány a negyedik születésnapjára emeletes torát kapott, ami nagyon tetszett neki. Nem mellesleg nagy maci rajongó a lányka, a kedvenc alvós plüssálata is egy mackó. A két kapcsos tortaformám átmérője között csak 3 cm különbség van így az emeletnek ki kellett találni valami alternatív megoldást. Így lett az alsó rész egy kakaós piskótájú málnás mascarpone krémes torta, az emelet (a maci barlangja) pedig egy narancsdzsemes csokikrémes charlotte torta. A macit nem én készítettem, annyira nem vagyok bátor.
Ez volt életem első emeletes tortája kicsit izgultam, hogy ne essen össze, de nagyon jól tartotta magát. Végül szeleteléshez az emeletet leszedtük, így mindenki tudott választani, hogy milyet szeretett volna.
(A háttérben látható pogácsa pedig Limara túrós pogácsa receptje alapján készült.)
Ez volt életem első emeletes tortája kicsit izgultam, hogy ne essen össze, de nagyon jól tartotta magát. Végül szeleteléshez az emeletet leszedtük, így mindenki tudott választani, hogy milyet szeretett volna.
(A háttérben látható pogácsa pedig Limara túrós pogácsa receptje alapján készült.)
2012. január 13., péntek
Blogszülinap
Ma egy éves a blogom. Egy évvel ezelött Dolce Vita nyereményjáték felhívása miatt "ragadtam laptopot" és kezdtem el a blogolást. Akkor már egy ideje gondolkodtam rajtam, hogy gasztroblogolásba kezdek, csak folyton elnapoltam a dolgot. Úgy látszik ez a játék kellett, hogy elinduljak az "úton" amit azóta is élvezek.
A elmúlt egy évben 63 poszt születetett, 5127-en látogatták meg a blogomat, és van 8 követőm, akiknek ezúton szeretném megköszönni, hogy olvassák a blogomat.
A elmúlt egy évben 63 poszt születetett, 5127-en látogatták meg a blogomat, és van 8 követőm, akiknek ezúton szeretném megköszönni, hogy olvassák a blogomat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
