A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 20., péntek

Borfalat: Piskótakarika Tokajis eperzselével

Ismét egy recept a Patricius Borház borfalat versenyére. Ezen a héten a 2008-as Patricius Katinka a főszereplő. Ehhez az édes, késői szüretelésű borhoz, egy friss, tavaszias gyümölcsös desszertet készítettem, úgy hogy a borból is került bele egy kevés.


Hozzávalók:
Piskóta:
6 tojás
6 ek. cukor
6 púpozott ek liszt
1 tk. sütőpor

Zselé:
40 dkg eper
2 ek cukor
2 ek Patricius Katinka
5 db zselatinlap

A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét félig felvertem, majd beleszórtam a cukrot és kemény habbá vertem. Egyenként belekevertem a sárgáját. A lisztet egy külön tálban elkevertem a sütőporral, majd óvatosan a tojáshabba forgattam. 180°C-ra előmelegíttet sütőben 10 perc alatt kisütöttem a piskótát. Amíg a piskóta hűlt, elkészítettem az eperzselét. Az epret leturmixoltam, beleszórtam a cukrot, és egy lábosban elkezdtem egy kicsit melegíteni (de nem forralni), hogy a cukor feloldódjon benne. Mikor a cukor feloldódott, levettem a gázról, belekevertem a Katinkát és hűlni hagytam. A zselatint a tasakon leírtak szerint elkészítettem, és a már kihűlt epermasszába kevertem. 15 percre hűtőbe raktam, hogy elkezdjen kocsonyásodni. Ennyi idő alatt még nem dermedt meg teljesen a zselé.
A piskótából pogácsaszaggatóval korongokat szaggattam, megkentem az eperzselével és eperdarabkával díszítettem.

2011. augusztus 29., hétfő

Rakott rétes

Rétesből jobban szeretem a Tirolit, mint a magyar réteslapokból készült típust, bár itthon még egyiket sem készítettem el. Rétesezni vagy a Nagymamáknál szoktunk, vagy cukrászdában (bár ez utóbbi elég ritka esemény). Szóval ez a rakott rétes volt az első próbálkozásom. Bár az elkészítése kissé macerás, de megéri, mert a végeredmény nagyon finom lett. 

2011. július 27., szerda

Túrótorta

Sokféle túrótorta receptet kipróbáltam már, mire rátaláltam erre a receptre a Négy évszak házi süteményi című sütis szakácskönyvben. Mivel ez lett a kedvenc túrótortánk, azóta kisebb módosításokkal de csak ezt az egy féle túrótortát szoktam készíteni. Sokféle gyümölccsel készítettem már eddig: szőlővel, banánnal, málnával, őszibarackkal is kipróbáltam már, attól függ milyen idénygyümölcs kapható a piacon (az eredeti recept egyébként málnás). Illetve szoktam zselé nélkül is készíteni.
Egyébként ezt a süteményes könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon finom sütik és desszertek vannak benne, én már egész sokat kipróbáltam közülük.




2011. június 8., szerda

Kakaóscsiga

Hétvégi reggelinek készültek a csigák. Boltban már nagyon régóta nem vettem kakaóscsigát, mert mintha sokkal vacakabb lenne mint régen. A tészta száraz és törik, a kakaó pedig kevés, és agyon van porcukrozva.  A Húsvétkor használt kalácslisztnek a megmaradt részéből készült a tészta. Egyébként az alapötletet Limaránál láttam. Az eredmény egy puha tésztájú, nagyon kakaós süti lett.


2011. május 23., hétfő

Diós kalács

Korábban vásároltam kipróbálásra egy kalács liszt keveréket, amit a csomagolás szerint kenyérsütőhöz javasoltak, de mindíg halogattam a kipróbálást. Húsvétra szerettem volna, valami töltött kalácsot készíteni, így végre kipróbálhattam a lisztet. A kenyérsütő csak a dagasztást és a kelesztést végezte, a kalács a sütőben sült ki.
Próbáltam már korábban is kalácsot sütni, soha nem sikerült valami jól, (általában nem volt foszlós, és hamar kiszáradt) de ezzel a liszttel most igazán jól sikerült.


2011. március 20., vasárnap

Mákos guba

Gyerekkoromban nagyon szerettem a mákos gubát, mégis mióta saját konyhám van, egyszer vagy kétszer készítettem csak. Ez a guba egyik hétvégén bableves utáni fogásnak készült, és még aznap el is fogyott. Még szerencse, hogy fotózni tudtam.


2011. február 18., péntek

Rothschild torta - mandula torta

Ezzel a tortával férjem szüleinél találkoztam először. Náluk Rothschild torta néven fut, és nagyon rég óta ez a karácsonyi fő desszert. A receptet az Édesanyja egy főzős újságban találta, még sok évvel ezelőtt, ahol az írták, hogy ilyen volt a Rothschild család karácsony tortája. Innen jön a torta elnevezése. Mivel ez a férjem kedvenc tortája, ezért idén szülinapja alkalmából ezt készítettem neki.



2011. február 4., péntek

Csoki mousse erdei gyümölcsökkel

Maradt egy pár tojásfehérjém, amit valahogyan fel kellett használni. A desszert kiválasztását férjemre bíztam, aki pedig Ízbolygó csokimousse-át választotta. Mivel málna nem volt itthon, csak fagyasztott vegyes erdei gyümölcs, ezért a miénk azzal készült. A mennyiségeken is változtattam, mivel nem volt annyi étcsoki itthon, meg a fehérje is kevesebb volt. Így is bőségesen elég volt hármunknak, tárolni meg nem akartam a nyers tojás miatt.




Hozzávalók:
10 dkg étcsoki
4 tojásfehérje
1 sárgája
2 ek. tejszín
csipet só
15 dkg fagyasztott erdei gyümölcs

2011. január 26., szerda

Kávés pohárkrém

Ha édességre vágyunk, általában sütit szoktam sütni, krémeket és pudingot valamiért nagyon ritkán szoktam készíteni, pedig nagyon finomak. Ezt a krémet most a Dolce Vita blog szülinapja alkalmából készítettük kávésra. Azért a többesszám, mert a kislányom is besegített a krém készítésébe. A krém sajnos nem lett túl fotogén, az íze viszont olyan, mint egy nagyon finom Melangenak.



2011. január 21., péntek

Katica torta

Ezt a tortát kislányom harmadik születésnapjára készítettem, még októberben. Az ötletet Tortaimádónál találtam. A tésztát és a fondant bevonatot az ő receptje szerint készítettem. Mivel életemben először készítettem fondantot, a készítéséről rengeteg neten fellelhető videót is megnéztem. Végül szerencsére nem volt olyan bonyolult az elkészítése, mint amennyire tartottam tőle. A torta tölteléke pedig egy jól bevált túrótorta receptből származott.

A fotón a torta az ünnepelttel illetve egy gyümölcs virágcsokorral látható.


A gyümölcsös csokor is saját készítés. Még valamikor nyár elején láttam egy bevásárlóközpontban egy hirdetést ilyen gyümölcsvirágokról. Mivel nagyon szereti a gyümölcsöket már akkor kitaláltam, hogy szülinapjára ilyet kap virág helyett. Aztán megláttam mennyibe kerül, és úgy döntöttem, inkább elkészítem házilag. Nagy volt az öröm, de sajnos kiderült, hogy az ananász nem ízlik neki, a mangót meg a szőlőt viszont szerencsére imádja.




2011. január 14., péntek

Sütőben sült fánk pudinggal töltve

Az igazat megvallva, nem annyira vagyunk fánk rajongók. Nekem a legfőbb gondom a fánkkal az olajban sütés, illetve az, hogy igazából csak frissen jó. Ezért gondoltam, hogy kipróbálok egy sütőben süthető verziót, hátha ez nem olyan "nehéz" és még másnap is finom. Egy főzős magazinban találtam két fánk receptet, aminek a kombinációjából született meg ez a pudingos fánk. A végeredmény ízében inkább egy édes kalácsra hasonlít, mint fánkra, és valóban nem szikkad meg hamar.
Dolce Vita blog szülinapja alkalmából a fánkok kávés pudinggal készültek.