2016. március 22., kedd

Diplomata szelet

Ez az egyik kedvenc süteményünk, amit késő ősztől tavaszig szoktam sütni. A recept a Nagymamámtól örökölt Váncza süteményeskönyvből van. Gyerekkoromban ő is gyakran sütötte sütötte ezt a süteményt. Az eredeti recept szerint mandulával kéne készülnie, de a diós verziót jobban szeretem. A lekvárt váltogatni szoktam, hol barack, hol eper lekvárral sütöm. Hétvégén ebéd mellé gyorsan összedobható sütemény.




2016. február 22., hétfő

Hagymakrémleves

Viszonylag sokszor készítek krémleves, mert a gyerekek az ilyen leveseket eszik legszívesebben. Most egy újat próbáltam ki. Hagyma krémlevest nem készítettem még sosem, de a fogadtatás nagyon jó volt, alig maradt belőle valami. Bár igaz, az elején nem lőttem le a poént, hogy hagymából van (mert akkor ment volna a fújogás a gyerekek részéről) miután meg rájöttek, hogy lehet finom is, már nem volt probléma a hagyma. 



2016. február 1., hétfő

Töltött káposzta (mangalica)

Töltött káposztát mindig Karácsony előtt szoktam készíteni. Ez is akkor készült, csak a bejegyzés kicsit váratott magára. Nagyjából 5 éve készítem ezzel a módszerrel a töltött káposztát, vagyis vegyesen van benne szürkemarha illetve mangalica hús. Nagyon kiadós, laktató és szaftos a végeredmény. Ez a mennyiség nálunk jó pár étkezésre elég. Mivel a gyerekek csak a húst eszik meg belőle, ezért, hogy ne maradjon meg üresen túl sok káposzta, abból nem rakok bele túl sokat, a hús mennyiségéhez képest.




2015. október 16., péntek

Sörösdobozon sült barbecue csirke

Egyszer sok évvel ezelőtt láttam Jamie Oliver valamelyik műsorában, ahogy sörösdobozon sült csirkét készít. Azóta várom, hogy végre egyszer kipróbálhassam én is. Nemrég sikerült egy olyan grillsütőt vennünk, amibe pont befér egy kisebb csirke, sörösdobozra húzva.



Hozzzávalók:
50 g barnacukor
50 g pirospaprika
2 kávéskanál fokhagymapor
3 ek. só
1 tk. bors
1 kis doboz (0,33-as) sör

A fűszereket egy tálban összekevertem, majd a csirkét alaposan bemasszíroztam vele, úgy hogy a bőre alá is jusson. Érdemes már sütés előtti nap elkészíteni. A fűszerkeverékből hagyjunk másnapra kb. 1 evőkanálnyit.

Amikor már szépen izzik a brikett/faszén kibontjuk a sört, egy keveset leöntünk belőle, majd a maradék fűszerkeveréket beleszórjuk. A csirkét óvatosan a dobozra húzzuk, hogy majdnem teljesen kitöltse a csirke belsejét. Lehet, hogy belülről kicsit meg kell vagdosni a hártyákat, inakat. hogy ha nagyon akad.
A rácsra állítás után a tetőt rácsukjuk és kb. 1,5 óra alatt (az idő nagyban függ a csirke méretétől és a faszén hőfokától) piros ropogósra sütjük. A grillező tetejét lehetőleg ne nagyon nyitogassuk.

Megéri legalább egyszer kipróbálni, mivel az így elkészített csirke sokkal szaftosabb húsú és ízletesebb, mint a simán sütőben megsütött csirkék.



2015. október 11., vasárnap

Sajtos pestos szendvics

Egy újabb szendvicset "hoztam" ma. Ezt is pár perc alatt össze lehet rakni, és sokkal különlegesebb, mint egy sima sajtos sonkás szendvics. 


Hozzávalók:
1 mini bagett
vaj
2 tk bazsalikom pestokrém
marék rukkola
3 szelet érett keménysajt


A pékárut először megvajazom, utána mindkét felét vékonyan megkenem a pestoval. Erre jön a rukkola, arra pedig a sajt, és már kész is. :)

2015. március 13., péntek

Szalámis szendvics

A következő szendvics szintén "húsos" kategóriában egy szalámis szendvics. A péksütemény megválasztása illetve az a kevés rukkola meg pesto rengeteget tud dobni egy hétköznapi szendvicsen. Ilyen melegben ebédre is jól eshet, meleg étel helyett.





Hozzávalók:
1 olajbogyós minibagett
1 tk bazsalikom pesto
5 szelet sajtos szélű szalámi
2 szelet érettebb kemény sajt
kis marék rukkola


A bagettet félbevágtam, majd megvajaztam. A vajra kentem rá a pestot, majd jött a szalámi és a sajt, végül a rukkola. 

2015. március 11., szerda

Mangalica sonkás szendvics

Reggeli szendvicsemet a munkahelyemen szoktam megenni. Ha nincs otthon éppen alapanyag, vagy nincs már időm reggel elkészíteni, akkor előfordul, hogy a közeli kávézóban veszem meg a reggelimet. A gond csak az, hogy ezek a nagyon finom szendvicsek elég drágák. Így arra gondoltam, hogy tudatosabban bevásárolva hasonló szendvicseket kreálok otthon.

Az első szendvics egy mangalica sonkás szendvics lett, rukkolával és csírával, olajbogyós minibagettben:


Hozzávalók:
1 db mini bagett
vaj
2 szelet sonka
1 kis marék csíra (ez most mungóbab-belugalencse-görögszéna-retek csírakeverék volt)
1 kis marék rukkola

A csírát és a rukkolát (meg a zöldségeket) mindig a "Nekedterem"-től rendelem.

2012. december 7., péntek

Kifőztük Karácsonyi Adománygyűjtés

Elkezdődött az idei Advent és nemsokára itt a Karácsony. Sokunknak ez egyet jelent örömteli várakozás időszakával. A fenyőfadíszítéssel, a sülő sütemények, a fahéj és a narancs illatával. A vidám családi összejövetelekkel. A csillogó karácsonyfa mellett boldogan játszó gyerekekkel. Sajnos ez nem mindenkinek adatik meg.
A Kifőztük online gasztromagazin az idei évben is karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez. Az idei akció azonban más mint a korábbiak voltak. Idén nem egy magazin megvásárlásával lehet egy intézményt támogatni. Több segítő szándékú blogger elvállalta, hogy "felkarol" egy hozzá közelálló intézményt, és annak segít adományokat gyűjteni az adventi időszakban. 
Az én választásom a XII. kerületi Esze Tamás Gyermekotthonra esett. Magam is a XII kerületben lakom, (itt is nőttem fel) nem messze a Gyermekotthontól. Két kisgyerek édesanyja vagyok, így pontosan tudom, hogy mennyire várják ilyenkor a gyerekek a karácsonyi csodát. Ezért szeretnék az Intézményben lakó gyerekeknek és fiataloknak segíteni. 
Aki utazott már a fogaskerekűvel, biztosan találkozott a Gyermekotthon nevével, hiszen megállót is neveztek el róla. Az "Esze Tamás iskola" az a vöröstéglás intézmény, ahol 3 és 24 év közötti normál és különleges ellátási igényű fiúk és lányok ellátását biztosítják. A Gyermekotthon két épületében összesen 50 fiatalnak tudnak otthont biztosítani. Az Intézmény nem engedi el nagykorúvá vált neveltjeinek a "kezét", hiszen egy utógondozó részleggel is rendelkezik, aminek köszönhetően a fiatalok biztonságosan tudják megtenni az önálló élet felé az első lépéseket.
Arra szeretnélek kérni Titeket, hogy a következő tartós élelmiszerek valamelyikével segítsétek a Gyermekotthont. Természetesen az adomány mértéke nincsen megkötve, mindenki annyit ad, amennyit tud/szeretne.
- rizs
- száraztészta
- só
- cukor
- konzervek
- tartós tej
- olaj
- lekvár


Az adományokat postai úton lehet nekik eljuttatni, az Intézmény nevére és címére (BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ESZE TAMÁS GYERMEKOTTHONA, 1125. Budapest Diós Árok 40.). Természetesen személyesen is lehet vinni az adományokat, ebben az esetben kérlek írj nekem egy e-mailt, és én megírom, hogy az Intézményben ki és mikor tud fogadni Téged.

Köszönöm, hogy segítettél.

Mindenkinek Áldott Békés Ünnepeket kívánok.





2012. október 31., szerda

Tagliatelle laskagombás kacsamellel

Nagyon megtetszett Tisztatészta kiírása az 52. VKF-re. Annak ellenére, hogy pár éve kaptam egy tésztakészítőt, sajnos csak nagyon ritkán szánom rá magam, hogy házilag készítsem a tésztánkat. Így ez a kiírás egy jó alkalom volt, hogy elővegyem a szerkentyűmet, és készítsek valami finomat a családnak.



2012. október 9., kedd

Gyors uzsonna avagy gyümölcs smoothie

A gyerekek nagyon szeretik a felkockázott gyümölcsöket, viszont sajnos ami egyszer nem fogyott el, azt már nem eszik meg. Ilyenkor jön az "újrahasznosítás" ami a mai napon egy vegyes gyümölcs smoothie volt. Két perc alatt elkészült ez a vitamindús finomság, majd ugyan annyi idő alatt el is fogyott. A képen is látszik, milyen türelmetlenül várták, hogy végezzek a fotózással.


Hozzávalók:
1/2 alma
1/2 banán
1 puha körte
3 dl bodzaszörp (nem tömény szörp, hanem vízzel bekeverve, mintha meginnánk)

A turmixgépben alulra beleöntöttem a szörpöt, majd rászórtam a felkockázott gyümölcsöket és összeturmixoltam. Ha túl sűrű vízzel lehet még rajta hígítani.


2012. szeptember 8., szombat

VKF 51. - Garnélás tészta friss bazsalikommal

Egy gyorsan elkészíthető nyárias étellel készültem az 51. VKF-re aminek Nyárikonyha a háziasszonya. Mivel nagyon szeretem a friss fűszernövényeket, tavasztól késő őszig mindig nevelgetek párat kertben. A VKF kiírás kapcsán a választásom erre a gyönyörű nagylevelű bazsalikomra esett, ami a nyáron hatalmasra megnőtt, és fantasztikusan illatozik.

2012. szeptember 5., szerda

Manicotti

Egy újab "The Sopranos" -os recept. Ez volt az az étel ami szerintem kb. minden részben szerepelt. Nagyon izgatott, hogy mi lehet ez a manicotti amit folyton ettek. Ez volt az első receptek egyike, amit kipróbáltam a szakácskönyvből. Egy sós töltött rakott palacsintáról van szó :)

2012. augusztus 24., péntek

Zöldfűszeres borsókrémleves halrudacsával

Ennek a gyorsan elkészíthető levesnek az ötletét a magyar GoodFood magazinból vettem. Egy könnyű gyors ebéd, amihez nem kell sok hozzávaló. Ebben a nagy hőségben praktikus volt, hogy nem kellett sokáig melegíteni a konyhában. A zöldfűszerek és a halrudacska pedig kicsit különlegessé tették a megszokott borsóleves ízt.



2012. augusztus 20., hétfő

GoldenBlog

Idén első alkalommal beneveztem a GoldenBlog versenyre.
Ha tetszenek a receptjeim kérlek szavazz a blogomra! Szavazni az oldalt található GoldenBlog widget-re kattintva tudsz, a szavazáshoz szükséged lesz a facebook azonosítódra.

Köszönöm szépen, hogy rám szavaztál.

2012. augusztus 16., csütörtök

Mini palacsinta

Kiváló nyaralós vagy hétvégi reggeli lehet ezekből a mini palacsintákból. Mi nutellával ettük, de el tudom képzelni lekvárral vagy juharsziruppal leöntve is. A receptben szereplő mennyiség első ránézésre soknak tűnt, de mégis pillanatok alatt elfogyott (2 felnőtt, 2 gyerek) a fotózáshoz is alig tudtam kimenekíteni ezt a párat. A gyerekek a képre nem kerültek rá, de ott voltak mellettem és türelmetlenül várták, mikor ehetik meg a fotóalanyokat.


2012. július 29., vasárnap

Kelbimbófőzelék

Egy újabb főzelék kicsiknek és nagyokan egyaránt. Tapasztalataim szerint, a kelbimbót valaki vagy szereti, vagy nagyon utálja -felnőtt ismerőseim általában az utóbbi kategóriába tartoznak :) de a gyerekeim szerencsére még a szeretem a kelbimbót tábort erősítik (velem együtt).  

2012. július 25., szerda

Olaszkolbászos egytál

Egyik kedvenc sorozatom a "Sopranos". Nem volt "szerelem az első látásra" de aztán egy pár rész után teljesen magával ragadott a sorozat. Nem csak a történet, hanem a benne szereplő ételek miatt is nagyon megkedveltem. Imádtam a filmben a nagy családi vacsorákat, a benne szereplő ételek  meg nagyon izgatták a fantáziámat. Dani egyik születésnapomon meglepett egy  "Sopranos - Maffiózók családi szakácskönyvével"  amiben a filmben is szereplő ételek receptjei vannak. Ez az olaszkolbászos egytálétel is ebben a szakácskönyvben szerepelt.  



2012. április 20., péntek

Borfalat: Piskótakarika Tokajis eperzselével

Ismét egy recept a Patricius Borház borfalat versenyére. Ezen a héten a 2008-as Patricius Katinka a főszereplő. Ehhez az édes, késői szüretelésű borhoz, egy friss, tavaszias gyümölcsös desszertet készítettem, úgy hogy a borból is került bele egy kevés.


Hozzávalók:
Piskóta:
6 tojás
6 ek. cukor
6 púpozott ek liszt
1 tk. sütőpor

Zselé:
40 dkg eper
2 ek cukor
2 ek Patricius Katinka
5 db zselatinlap

A piskótához a tojásokat szétválasztottam. A fehérjét félig felvertem, majd beleszórtam a cukrot és kemény habbá vertem. Egyenként belekevertem a sárgáját. A lisztet egy külön tálban elkevertem a sütőporral, majd óvatosan a tojáshabba forgattam. 180°C-ra előmelegíttet sütőben 10 perc alatt kisütöttem a piskótát. Amíg a piskóta hűlt, elkészítettem az eperzselét. Az epret leturmixoltam, beleszórtam a cukrot, és egy lábosban elkezdtem egy kicsit melegíteni (de nem forralni), hogy a cukor feloldódjon benne. Mikor a cukor feloldódott, levettem a gázról, belekevertem a Katinkát és hűlni hagytam. A zselatint a tasakon leírtak szerint elkészítettem, és a már kihűlt epermasszába kevertem. 15 percre hűtőbe raktam, hogy elkezdjen kocsonyásodni. Ennyi idő alatt még nem dermedt meg teljesen a zselé.
A piskótából pogácsaszaggatóval korongokat szaggattam, megkentem az eperzselével és eperdarabkával díszítettem.

2012. április 13., péntek

Borfalatka II.: Garnélás, aszalt vörösáfonyás kosárkák

Készítettem még egy ételt a Patricius Sárga Muskotályhoz. Úgy gondoltam, érdemes megpróbálkozni egy gyümölcsös mégis sós fogással is, ami jól passzolhat a bor gyümölcsösségéhez. Az aszalt vörsáfonyára két okból esett a választásom. Egyrészt ilyenkor még nincs túl nagy választék friss gyümölcsökből, másrészt a jellegzetes ízű garnélához jól kiegészíti a pikáns aszalt vörösáfonya.

2012. április 11., szerda

Borfalatka: szárított sonkás, bébispenótos háromszögek

Ezeket a sós apróságokat a Patricius Borház által szervezett "borfalatok" versenyre készítettem. Nagyon megörültem amikor megláttam a felhívást a Fűszer és Lélek blogon, mert nagyon szeretem a tokaji borokat és izgalmas kihívásnak érzem, hogy egy adott borhoz készíthetek ételt.
Arra gondoltam, hogy a rétestésztából nem hagyományos módon készítek rétest, hanem háromszög alakú kis csomagokat formázok belőle, hiszen így egyszerűen lehet fogyasztani evőeszköz és akár tányér nélkül is. A zsenge tavaszi bébispenót mellé karakteres szárított sonkát, és illatos friss bazsalikont használtam, ami szerintem jól passzol a borhoz.  





Hozzávalók: (4 db-hoz)
2 lap rétestészta
25 dkg bébispenót
2 nagy szelet szárított sonka
1 kis gerezd fokhagyma
1 ek. vaj
4 nagy firss bazsalikomlevél
kevés olaj a lapok kenéséhez

A vajat felforrósítottam a serpenyőben, kicsit megpirítottam rajta az összezúzott fokhagymát és erre dobtam rá a bébispenótot. Mikor a spenót összeesett, lezártam alatta a gázt és belekevertem a bazsalikomleveleket. A bazsalikomot direkt  a végén raktam bele, hogy érezni lehessen az ízét.
Egymásra terítettem a két réteslapot, az alsót megkentem egy kevés olajjal. A réteslapot négy egyforma csíkra vágtam. Mindegyik végére halmoztam egy adag spenótot, úgy, hogy bazsalikom is legyen benne. A sonkát négy részre osztottam, és mindegyik spenót kupac tetejére tettem egyet. Ezután a rétescsíkot az egyik sarkánál fogva átlósan ráhajtottam a töltelékre, hogy egy háromszöget alakítsak ki. A háromszög formát végig megtartva "felhajtogattam" az egész rétescsíkot. A kész háromszögek tetejét is lekentem egy kevés olajjal és sütőpapírral bélelt tepsire raktam őket. 180 °C -ra melegített sütőben 10 perc alatt készre sütöttem.